Településtörténet

„Hogyha én nékem szárnyam lett volna,
Mint az galamb, elröpültem volna,
Hogyha az Isten engedte volna,
Innét én rég elfutottam volna.”

Így kesereg Kecskeméti Vég Mihály a XVI. sz. elején, zsoltárfordítás közben, ostorozva szülővárosát, Kecskemétet és környékét, elmaradottságáért, kedvezőtlen természeti adottságaiért.

Ez a vidék valóban nem kedvez a gazdálkodásnak, ezért sokáig kietlen, vagy gyéren lakott pusztaság volt jellemző erre a tájra. Ennek ellenére mindig voltak olyanok, akik vállalták a nehezebb körülményeket, és otthont teremtettek maguknak a szikes pusztán.

Jakabszállás lakosai is ilyen szívós pásztorok, kiskunok voltak. Kijöttek a pusztára és a rossz minőségű futóhomokon termékeny szőlő – gyümölcsöskerteket telepítettek. A vidék lakosai 1924-ben kiharcolták, hogy Kecskeméttől 18 km-re dél-nyugati irányban önálló községet alakíthassanak ki. Ez jelentős változást hozott az itteniek életében. Fellendült a mezőgazdaság, a közlekedés, a kereskedelem, kialakult az ipar. Az életszínvonal nem marad el az országos átlagtól. Jakabszállás ma 7089 ha területen fekvő, 2840 lakost számláló fejlett tanyás falu. (1980)

Jakabszállás fekvése

Bács-Kiskun megyében, a megyeszékhelytől 18 km-re délnyugati irányban fekszik. Kecskemét hol jobban, hol kevésbé határozta meg a puszta és később a kialakult, fejlődő falu történelmét, életét.

A községet észak felől Helvécia - /Köncsög, Matkó/, keleten Kunszállás /Fülöpjakab/, - délen Bugac, nyugaton Orgovány határolja. Jakabszállás kun település volt, ezért sok szállal kötődik a tőle 26 km-re lévő kiskun központhoz, Kiskunfélegyházához is. Az 54. sz. úton délnyugat felé haladva Bócsára, majd a 28 km-re lévő Soltvadkertre érünk. Ha nyugat felé indulunk, a legközelebbi település Orgovány, ami 11 km-re fekszik Jakabszállástól. Térképen az É.sz. 46°47' és a K.h. 19°35'-nél találjuk meg.

Jakabszállás egyike a jellegzetes kiskunsági településeknek.

Jakabszállás eredete

Amikor IV. Béla 1243-ban – másodszorra – betelepítette a kunokat, a Duna–Tisza közére, a mai Kiskunság területére hét kun törzset szállásoltak el. /Borchol, Koor, Jász, Olaas, Ilonchuk, Chertán, Örs/. Jakabszállás területét az Ilonchuk nemzetség foglalta el. (Ilonchuk jelentése: Kígyócska).

A nomád állattartásról fokozatosan áttértek a földművelésre, s már csak népviseletük különböztette meg őket. Jakabszállás kun település volt, - ezt neve is igazolja.

A kunokra jellemző volt, hogy szállásaikat a kapitányukról nevezték el.

A jakabszállási kunkapitányok nevei alapján az itt élő törzsről a következő családfa rajzolható fel:

Ilonchuk nemzetség - Buthemer család:
Buthemer – Jakab - Péter - János és Cheke Péter
Kremeen - Thetel Mihály, Péter, Ágoston - Mihály

A kunok betelepítése Magyarországra

Jakabszállás kun település, ezért története szorosan összefügg a kunok történetével.

Peking közelében lakott egy törzsközösség, a kunoké, meg a szári ugoroké, akiket egy kelet-ázsiai népvándorlás szorított nyugatra 896-ban, hogy aztán meginduljanak a népvándorlás hagyományos útján a dzsungáriai kapun át. A XI. sz. első felében, sőt 1070-ben a törzsszövetség ura volt a sztyeppen, egészen az Aldunáig. Ekkor a kunok felveszik az iszlám vallást. A kunok félelmetes harcosok voltak, fürge könnyűlovasságukkal portyáik során be-be csaptak hazánk területére is. /Lásd: Szent László és a kun vitéz párviadala legendát/.

A kun törzsre döntő csapást mértek a tatárok, 1223-ban a Kalka folyó mellett vívott csatában. Későbbi hazai kunjaink a csata után még Moldvában laktak, s ezeknek fejedelme kért bebocsátást, a tatár elől menekülve 1238-ban IV. Béla királyunktól.

A tatároktól fenyegetett nép, a Kuthen király vezette 40 ezer főnyi népével beköltözött a következő esztendőben a Duna–Tisza, Körös-Tisza-Maros közének vízjárta laposaira vagy a homokhátakra, mert a szántókat már elfoglalták előlük a honfoglaló magyarok. Állandó volt a súrlódás a betelepültek és az őslakosok között. Ennek egyik oka az volt, hogy a már földművelő magyarok nem nézték jó szemmel a kunok legeltető, vándorló életmódját, mivel azok állataikkal sok kárt okoztak a magyarok vetéseiben. Okot adott az ellenségeskedésre az is, hogy a kunok katonai szolgálataik ellenében különböző kiváltságokat kaptak a királytól, és ezt féltékenyen nézte a magyar nemesség.

A szenvedélyek akkor szabadultak el, amikor az ország hasznát vehette volna a kun haderőknek a tatárokkal szemben. Kuthent háza-népével együtt a feldühödött magyarok lemészárolták, a megmaradt kun családok pedig kölcsönös öldöklés közepette kivonultak Magyarországról.

Második országalapítónk IV. Béla 1243-ban visszahívta a kunokat balkáni legelőikről, a tatárjárás után elpusztult országrészek benépesítésére. Geregye Pál fehérvári ispán az ország keleti felének újjáépítését kapta feladatul. 1243-ban a kunok visszatelepültek az elhagyott királyi birtokokra. A szövetség megerősítése céljából IV.Béla összeházasította fiát, későbbi V. István, egy előkelő kun nővel, Kun Erzsébettel. Ezt követően a kunok felvették a kereszténységet. A kun haderő ettől kezdve a legütőképesebb alakulata volt a magyar hadseregnek.

A kun társadalom szervezete és kiváltságaik

1279. aug. 10.-i kiváltságlevél biztosította a kunoknak a nemzetségi autonómiát, megtarthatták szokásaikat. Az 1200-as években még jelentős katonai erőt jelentettek a kun csapatok, de idővel csökkent hadizsákmányolási lehetőségük, barmaikat csak a saját földjeiket legeltethették.

E jelenséget a csordák apadása, a szegényedése, a tekintély meg a vele járó jogok csorbulása kísérte. A vagyoni fogyatkozással egyidejűen egyre homályosult a kun privilégium, mivel katonai jelentőségük is csökkent. A kunokkal kapcsolatban hiába keresnénk a rájuk jellemző „szállás” összetételű helyneveket a XIV. sz. első három évtizedéig, s ezekről azért nem tudnak okleveleink, mert az említett időig csak mozgó szállásaik voltak. A nyári legelők közös birtokok voltak, a téliek azonban egyes családokhoz – esetleg – személyekhez tartoztak. Ezekből a telelőkből alakultak ki az állandó, tehát nem sátras szállások. Az állandósult téli szállásokon tanulták meg a kunok a földművelést.

A beköltözött kun társadalom vérségi alapon tagolódott nemzetségekre, a nemzetségek nemekre és ágakra. A nemzetségeken felül kialakult a nemzetségi arisztokrácia, a dominusok (ti. elöljárók, urak), a nobilis, tehát nemes kunokkal, ill. a kunok universitásaival, tehát a közkunokkal szemben. Minden szállásnak volt egy kun vezetője a kunkapitány (capitanius sen index), ezeknek a szálláskapitányoknak bíráskodási joguk volt. A fellebbvételi ügyekben az összes kun a nádori szék fennhatósága alá tartozott. A mindenkori nádor volt a kunok főkapitánya. A kunok nem fizettek adót a királynak a XIII. - XIV. sz. helyette katonáskodtak. Adóztatásuk XV. sz. elején kezdődött, mivel katonai jelentőségük csökkent.

Jakabszállás Buthemer Jakab kunkapitányról kapta a nevét, mivel akkoriban virágzó település volt az ő kapitánysága alatt.

Jakabszállás neve először egy 1343-ban kelt oklevélben szerepel. E szerint Buthemer jakabszállási kunkapitány is jelen volt Tamás vajda mellett 1330-ban egy hadjáratban. Ezért a vajda Buthemert egész családjával együtt Lajos király parancsára oltalmába vette.

Másik adat ebből az időből a jakabszállási kunokról: A két család /Buthemer és Kremeen/ között viszályt kavart a terület birtoklásának kérdése. Ezt a vitát egy 1452.szept.10-i oklevél zárja le.

E szerint: „A budai káptalan előtt Jakabszállási Péter /de genere Buthemer/ a maga, fiai, János és Cheke Péter nevében a jakabszállási kun kapitányságot /in pertinancia redis Halas-zek/ fele részben átengedi a szintén Jakabszállásán lakó Thetel Mihály, Péter és Ágoston fia Mihálynak /de genere Theme Eremen/, mivel egy őstől származnak. Amelyik fia kihal, jogait a másik rész örökli.”

Jakabszállás a török hódoltság korában

A Duna–Tisza köze, főleg a Kiskunság különösen sokat szenvedett a török uralma alatt. A puszták elnéptelenedtek, a lakosság bemenekült a közeli mezővárosokba. A jakabszállási pusztáról a lakosok nagy része Kecskemétre menekült. A város elfoglalta az elnéptelenedett területeket, így a falu sorsa a továbbiakban szorosan kapcsolódik Kecskeméthez.

1526. aug. 26 - Mohács eleste után a törökök észak felé törtek, és szept. 19-én elfoglalták Budát. Buda bevétele után végig dúlták a Kiskunságot, 1526. szept. 26-án értek Kecskemét határához.

1552-ben, Szolnok bevétele után a Duna–Tisza köze végleg török kézre került. Ez a terület a császári magánkincstár számára volt köteles adózni. A törökök gondosan összeírták a birtokokat, az állatállományt, a lakosságot. Ennek alapján rótták ki szigorú adóterheiket. Ezekből a ránk maradt összeírási adatokból következtethetünk az akkori települések nagyságrendjére.

Például: 1559. október 2-án kelt Musztafa budai defterdár bevételeinek jegyzékében szereplő községek között Jakabszállás 6 házzal szerepel.  Az 1562-1563-as évi török kincstári bérletek említik, hogy Hasszán bin Ahmed birtokolja Jakabszállást és Örkényt.

Hornyik János Kecskemét története c. munkájára támaszkodva nyomon követhetjük Kecskemétnek Jakabszálláshoz fűződő viszonyát. Innen tudjuk, hogy: 1677. évben gr. Koháry István védlevelében kilenc kun puszta említtetik Kecskemét használatában, nevezet szerint: Páka, Félegyháza, Kisszállás, Ferenczszállása, Zomok, Jakabszállása, Matkó, Orgovány, Kerekegyháza.

Ezek a puszták 1640. körül elnéptelenedtek és 1664-től Kecskemét bérli őket. Így került Jakabszállás is az 1600-as évektől 1700-ig 35 ezüst tallérért Kecskemét fennhatósága alá. Hogy Jakabszállás Kecskemét baromjáró pusztája volt, arra bizonyíték egy 1687-ben Kecskemétnek küldött török levél:

„Mi a hatalmas császárnak Vég Eger Várának Tisza és Duna között való helyeinek és Hadainak Gondviselő Ura és Parancsolója a Tekintetes és Nagyságos Ruszin Pasa. Ti megnevezett Kecskemét városi Bírák és Polgárok, fejetek, életetek vesztése alatt parancsoljuk, se órát, se napot ne várjatok mihelyt ez parancsoló Uri levelünket látjátok, osztán mindjárt sietséggel hova hamarább feljöjjetek Eger várába, ha Győzhetetlen Császárunknak igaz főhajtó Jobbágyai akartok lenni és a Jakabszállási és a Borbásszállási Pusztákról, mivel adósak vadtok vele, a pénzt felhozzátok, mivel azon pusztáknak az ura most mellettünk vagyon; ezt el ne hallgassátok és siketségre ne vegyétek, mert ha ellhallgatjátok, elhiggyétek Csillag vezér urunknak panaszt teszünk és így mely az anyátok csöcsébül tejet szoptatok, az is keserüre fordul, ez dolgot pedig 500 tallér birság alatt parancsoljuk a szemeteket igen-igen felnyissátok, hogy meg ne bánjátok. Ez Uri Czimeres levelünket ismét felvárjuk. Iratott Vég Eger Várában Dies 20 Februari 1687 Idem spri supra.”

A törökök kiűzése után, már hercegségre emelt Eszterházy Pál nádor végleg saját fennhatósága alá vette a Hármas Kerületet, s azokat Eszterházy Zsigmond főkapitány és Sőtér Ferenc alkapitány által kormányoztatta. Nevezett főkapitány 1690. évi július hónap 20-ról, így szól a kecskemétiekhez:

„Ez levelem által adom értésekre Kecskemét városa lakosainak, kik ez megnevezett pusztákat az elvött s mind ekkoráig Szeged városától szokták vala megárendálni és magok jószágával élni, tovább ne Szeged városától, hanem éntőlem vagy vicekapitány uramtól béreljék meg.”

Ennek következtében Sőtér Ferenc alkapitány ugyanez évben a megnevezett 16 puszta közül tízet Kecskemét város közösségének, hatot pedig egyes kecskeméti gazdáknak adott haszonbérbe; az akkori haszonbér a város levéltárában fennmaradt eredeti nyugták szerint a következőleg volt megállapítva: Jakabszállás 35 ezüst tallérért.

1701. április 29-én állítja ki a nádor nevében Sőtér Ferenc alkapitány Kecskemét város részére a bérleti szerződést 23 pusztáról. Ezek között van Jakabszállás is.

A Kiskunság eladása, a redemptió, az önállóság megszüntetése

1702-ben I. Lipót király az egész Kiskunságot 580 ezer forintért eladta a Német Lovagrendnek. Kecskemét ezentúl a Lovagrendtől bérli a pusztákat. A városokkal 1702. június 1. napján Halason kötötte meg a bérleti szerződést Marsilins Heislein Sussenheimb a Rend lovagja és meghatalmazottja, melynél fogva 1702. április 14-től 1703. április 14-ig 3300 forintért 16 pusztát ad Kecskemétnek haszonbérbe. Ekkor Jakabszállást Kecskemét 420 forintért bérli.

1710 évben már a kun puszták használata annyira hanyatlott, s a vidék gazdálkodása oly nagyot csökkent, hogy Kecskemét Bene, Kerekegyháza, Matkó, Jakabszállás és Páka, öt kún pusztát 40 tallér, vagyis 60 Ft évi fizetés mellett veszi haszonbérbe Cseplés Jánostól, kinek a haszonbért is fizeti a fejedelem országos kincstára részére.

Az 1710-11 évi haszonbért Kecskemét 1711. január 10-én Jászberényben fizeti meg 500 forintban Ehrenfeldi Reisvegh János Kristófnak, a Német Lovagrend inspectorának öt kún puszta után, nevezet szerint: Jakabszállás, Páka, Bene, Kerekegyháza és Orgovány.

1712-ben Kecskemét város 8 kun pusztát bérelt ki a Német Lovagrendtől, 1000 forintért, Jakabszállás ekkori haszonbére 175 forint volt. Látható, hogy a puszták értéke csökken.

1724-ben a város csak 7 pusztát bérel, úgy mint: Bene, Kerekegyháza, Jakabszállása, Galambos, Félegyháza, Matkó és Páka. Ezek évi haszonbére 1255 forint.

A Kiskunság eladása általános nemzeti felháborodást keltett, ennek hatására 1731. április 28-án kelt Károly császár és király azon oklevele, melynél fogva a Német Lovagrend által visszabocsátott Jász-kun területeket a rokkant katonák pesti Menházának 500 ezer forintért örökösen eladta.

Ezért a kecskemétiek igen megszorultak, mert a Menház kormányzatára kirendelt császári bizottság azon 14 pusztáért, amelyeket a kecskemétiek 1727 óta 1400-1500 forint évi haszonbér mellett bírtak, most már Orczy István főkapitány által kétszer annyinál is többet, vagy 3380 forint évi haszonbért követelt. Végül is 1731. május 12-én megkötötték az egyességet, miszerint: az eddig is a város által községileg bírt 7 puszta /Bene, Kerekegyháza, Jakabszállása, Galambos, Félegyháza, Matkó és Páka/ évi haszonbére csak 2000 forint legyen. 1743. évi Szent György naptól 1744, Szent György napig Kecskemét 4 és fél pusztát szerzett a menházi commissióból. Ezek között van Jakabszállása is.

1745-ben Mária Terézia engedélyével a kunok visszaváltják, visszavásárolják földjeiket a Menháztól. Jakabszállás ¼-részét Fülöpszállás, 2/4-részét Szabadszállás, ¼-részét Majsa községek váltották meg.

A települések nevei a XX. század első felében is ezt a felosztást mutatták: „Szabad-jakabszállás”, „Fülöp-jakabszállás”, „Majsa-jakabszállás” /a mai Kunszállás/.

Csatári István – Dr. Hovhannesian Eghia – Oláh György: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét c. művében a következő adatot találtam:

„Jakabszállás: történeti sorsa Szabadszállás községhez fűzte, melynek földesurai a múlt század derekáig egyben Jakabszállás birtokosai is voltak. Jakabszállás, mely 36 km-re fekszik Szabadszállástól, tulajdonképpen baromjáró pusztája volt az anyaközségnek. A pusztát 1896-ban felosztották, ami benépesedését lényegesen meggyorsította. Jakabszállás 1924-ben vált ki Szabadszállás határaiból és alakult önálló községgé.”

Élet a jakabszállási pusztákon

Több évszázadon keresztül csak pásztorok éltek a pusztán. Az 1900-as évek elején kezdődik meg a nagy bevándorlás, mivel igen olcsón lehetett itt földet venni. Sok elszegényedett városi költözött ekkor ki a pusztára. Jakabszállásra is különböző helyekről települtek be: Szegedről, Dorozsmáról, Kiskunhalasról, Kiskunfélegyházáról, Szentesről, Csongrádról, Szabadszállásról, Kecskemétről.

Még a bevándorlás megindulása előtt a pásztorok legendáiból kiderül, hogy Rózsa Sándor és Bognár Imre is gyakran megfordultak ezen a környéken. A Halasi út mellett lévő volt cseretelep épületben ez idő tájt csárda volt, ahol a betyárok is többször megszálltak. A csárdát a puszta béliek „Nyírott ángyi kocsmájának” emlegették. Ez a csárda Rózsa Ferencné Rozi nevű leányának tulajdona volt. Egyik legenda szerint elárulta a betyárokat a pandúroknak, és azok bosszúból levágták Rózsa Rozi haját. Így ragadt rá a „Nyírott ángyi” gúnynév.

A bevándorlás következtében megváltozott a puszta arculata, mert a megvásárolt legelőket a telepesek felszántották, és a legeltetés mellett kialakult a szántóföldi termelés is. A korabeli puszta közigazgatását a pusztaházból irányították. Itt szedték az adót, itt élt a pusztabíró, itt szálltak meg a pandúrok.

A puszta kulturális élete minimális volt, a gyerekeket 1884-től vándortanítók, un. tarisznyás tanítók oktatták. Ezek házról háza járva ellátásért végezték a tanítást.

Ezen próbáltak segíteni a lakosok azzal, hogy épületet ajánlottak fel oktatás céljára azzal, hogy azt templomnak is használják. Ez az iskola az alsó részen Kun István tanyája mellett volt. A tanítás a mai ismereteink szerint 1886-tól kezdődött. Ez az iskola - 1938-ban leégett.

A puszta gyarapodó népesedése, egyre emelkedő gyerek létszám miatt, ezen a helyzeten Szabadszállás Iskolaszéke úgy javított valamit, hogy a régi csárda mellett felépítteti az un. öreg iskolát, amely tanteremből és tanítói lakásból áll. Ebben az iskolában a tanítás 1893-as tanévben indult meg. A tanítási idő október végén, november elején kezdődött, és május elején ért véget.

A pusztán élő hívek lelki gondozására Majsai-jakabszállásról, /Kunszállásról/ járt át Lehosits Kajetán ferences rendi szerzetes. Az önálló lelkészséget 1919-ben Hanauer A. István váci megyepüspök létesítette, ekkor alakult meg a rk. egyházközség. A templomot 1942-ben kezdték építeni, a torony felépítésére már nem jutott pénz, - 1984-ben fejezik be a torony építését.

1908-ban a puszta északi részén is megindul a tanítás Windisch / dr. Bindfeld Lajos majorjában. Itt az első tanító Vörös János volt. Egy ideig ez a három iskola látja el a puszta közoktatási, közművelődési feladatait.

A puszta benépesedésével nagy gazdaságok is kialakultak. Pl. a Vezsenyi/Sikari-/Sántha-major, és Windisch-/Bindfeld-/Beretvás-/Faragó-/Felföldi major. Ezek a gazdák az állattartás és a szántóföldi termelés mellett, először honosították meg a szőlőt a futóhomokon. Az alföldi szőlőtelepítésekre a XIX.sz. filoxéra-pusztítás ösztönözte az itteni birtokosokat.

Az I. világháborúra való felkészülés és annak kitörése megállítja a puszta fejlődését. Az I. világháborúba 300 katona vonult be, 60 hősi halált halt. 11 hadi özvegyet és 48 hadi árvát hagytak maguk után.

Tanácsköztársaság eseményei Jakabszálláson

1919. márciusában a Tanácsköztársaság megalakulásának híre Jakabszállásra is eljutott.

Böszörményi István orgoványi tanító kezdi megszervezni a pártot, s a párt megalakulása után létrejön a Direktórium. Annak elnöke Faragó Mihály, tagjai: Derdák György, Körös Béla, Kurucz János, Erdélyi Sándor és K. Tóth István. Feladatuk volt a közigazgatás intézése és a puszta biztonságának megőrzése.

A Tanácsköztársaság megtámadásakor az itteni lakosok is fegyvert fogtak. Vörös János tanító vezette őket és az ő toborzása alatt sok pusztabeli lett vöröskatona. A tanácshatalom bukása után az ellenforradalom bosszúját a puszta is megérezte. Megalakult az ellenforradalmi csapat, melynek Schmidt és Nádasdy nevű „ébredő” hadnagyok és Korom József csendőr volt a vezetője. Faragó Mihályt és Derdák Györgyöt, a volt direktórium tagjait elhurcolták.

Az 1920-as évek elején az ébredők egymással is meghasonlottak. Ördögh Antal birtokos kijelentette, hogy elítéli a garázdálkodást és a gyilkosságokat, mert ez nem fér össze a „szent eszmével”. Megfenyegette társait, ha nem hagyják abba a vérengzést, feljelenti őket a missziónál. Ezért Ördögh Antalt társai az otthonában meggyilkolták.

A mezőgazdaságra a külterjes, jórészt gabonatermesztés és a legeltető állattenyésztés volt a jellemző. Az 1920-as évek elején ismét megindul a betelepülés, és ekkor a Szegedről már korábban betelepült Wolford család meghonosítja a szamócát, gyümölcsfa-iskolát létesít és innen látja el facsemetével a pusztaiakat.

A szőlő-gyümölcstelepítési kedvet nagyban fokozta az a hír, hogy Kecskemét város keskenyvágányú vasutat szándékozik építeni Bugacig. Ez vonzotta a pénzes kecskeméti polgárokat is, akik itt birtokot vásároltak, úttörői, példamutatói lettek a szőlő-gyümölcs kultúra megteremtésének. Az 1920-as években telepítették pl. a Baltás-féle almáskertet, és a Sántha-féle gyümölcsöst, majd Sári János megépítette a szeszfőzdét.

Az önálló község megalakulása

A további betelepülések és az akkori gazdálkodási körülmények egyre jobban követelték az önálló községgé alakulást. Az önállóvá válás kiharcolásában nagy szerepe volt Dr. Kovács Vince segédpüspöknek, aki ekkor a község első lelkipásztora volt. Munkáját nehezítette, hogy a község három pártra szakadt. Egyik párt a belterületet a mai helyén, a másik a Kiskunfélegyháza – Izsáki út és a Hajtó-út kereszteződésénél, a harmadik pedig Kovács Mihály földjén, az ún. Fábrika – domb területén akarta kijelölni. Kovács Vincének sikerült meggyőzni a közvéleményt, hogy a központot a mai helyén jelöljék ki. Fáradozása nem volt hiábavaló, amit ma már igazol, a községet átszelő vasút és a három irányból megépült műút. /Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Izsák. /Kovács Vince munkásságát a tragikus sorsú Magyar György lelkész folytatta/. Orvgyilkosság áldozata lett. / Neki köszönhető, hogy 1924. januárjában megtörtént a község különválása Szabadszállástól, amit az ottani elöljáróság így ad a jakabszállási pusztabíró /Sallai Imre/ tudtára:

Az önálló községgé alakulásra jellemző – az idősek által felidézett – következő történet: … Összehívták a lakosokat, hogy szavazással döntsék el, Jakabszállás önállóvá váljon-e, vagy sem.

A szavazást az út egyik, vagy másik oldalára állással bonyolították. Az emberek – egy kivételével – az önállósulásra szavaztak, csak Balogh Józsefnek volt más a véleménye. Ellenvéleményét így indokolta: „Ha egy csikót az álla alatt fogom kötőféken, nem tud úgy játszani, mint ha hosszú kötélre engedem.”

Az idő igazolni látszott Balogh József aggodalmát, mert eddig a pusztabeliek néhány tyúkkal, tojással stb. adóztak Szabadszállásnak, - az önálló község megalakulása után pontosan felmérték a birtokokat és ennek megfelelően új adóterheket róttak ki, ami gyakran többszöröse volt az eddigieknek. Szabadszállás mostohán fizette ki Jakabszállást, ezért mint új községnek kezdetben nagy nehézségekkel kellett megküzdenie.

A község fejlődése 1924-től 1956-ig

A Horty-rendszer alatt is nehéz körülmények voltak. Nagy volt a munkanélküliség, ezen úgy akartak segíteni, hogy a rossz homokföldekből a 2-5 k. holdat osztottak személyenként. /Nagyatádi földreform. / Ahogy a gazdasági válság enyhült, megindul a II. világháborúra való felkészülés. Megalakult a Levente Egyesület, - elnöke Dotzauer József volt. A nagycsaládos, házzal nem rendelkező szegényparasztság részére 32 ún. ONCSA házat építettek. Boncos Miklós program.

Ezeket a házakat hosszú lejáratú kölcsönnel kellett megváltani. Az 50-es évek elejéig jórészt szinte csak ezek a házak jelentették a falu belterületét, központját.

1928-ban megindul az angol kölcsönből megépített keskeny nyomtávú vasúton a forgalom.

Ez sokat enyhített a község elszigeteltségén. A meglévő iskolák a község önállósítása során a római katolikus egyház fennhatósága alá kerültek, így a kulturális életet is az egyház irányította. A gazdák keresztény szellemben való nevelése, az ifjúság szórakozásának biztosítása érdekében, az egyház közbejárására 1928-ban megépítik a Gazdakört, melynek elnöke Kovács József volt. A Gazdakörben kocsma és vegyesbolt működött. Ezen időszakban több iskola létesült: 1928-ban a Wolford-féle dűlőben, / „Szent Erzsébet;” - tanító Dotzauer Ilona/, egy másik iskola felépítéséhez Sári János és neje a 2000 öl területet adományozott, itt 1933-ban épül fel az iskola „Szent István”; - tanító Pigniczki István – ő 1957-től Palánkai néven a községi iskolák igazgatója lett. 1938-ban még két iskola „Szt. Gellért”, illetve „Szent László épült, az előbbiben Nógrádi Sándor, az utóbbiban Gaál M. Jenő kezdett tanítani. Az 1933-ban épült Szent István iskola – ma Felsőjakabszállási. Az 1928-ban épült Szent Erzsébet iskola – ma Wolford-dűlői – már elnéptelenedett, megszűnt.

A II. világháború a község fejlődésében is megtorpanást okozott. Sokan estek áldozatul, s sokan több évet töltöttek hadi fogságban. Jakabszállást a II. Ukrán Front katonái érték el, 1944. október 30-án. A lakosság többsége 1944. okt 26.-án elrendelt parancs szerint nyugat felé menekült a front elől. Ezen időben Zachar Mátyás rk. plébános és kb. 10 család volt a faluban. 1944. december 5-től 1945. márc. 27-ig hadikórház működött a templom épületében.

Amikor a szovjet alakulat elhagyta a községet, a közbiztonság megóvása érdekében Hódi Péter vezetésével megszervezték a karhatalmat, a Nemzetőrséget. A nemzetőrség parancsnoka Gulyás Gergely, tagjai: Kerekes József, Gáspár Imre, Galló László. A nemzetőrség felügyelete mellett alakultak meg a különböző pártok a faluban. A kommunista párt 1945. április 8-án alakult meg, Fődi János vezetésével, aki a szervező munkában nagy segítséget kapott Kiskunfélegyházáról Cseh László és Sikár János elvtársaktól. A megalakult kommunista pártnak Fődi János lett a titkára. Kezdeményezésükre alakult meg a földosztó bizottság, melynek elnöke Fődi János, tagjai: K. Tóth István, Bajári Sándor, Fazekas Mihály, Pintér Imre, Józsa Mihály és Tóth János voltak. A megalakult bizottság 1945. április 15-én kezdi meg a földosztást. Kiosztottak 1006 kh. földet, melyből 153 család részesült, 5-15 kh.-t kapott egy-egy család. A földosztás miatt a községben alakult pártok között kiéleződött a viszony. Megszervezték a Nemzeti Bizottságot, melynek elnökévé Fődi Jánost választották, tagjai a pártok küldöttei lettek. A bizottság feladata volt a demokratikus vívmányok, a kiosztott földek megvédése.

1945. április 15-én megalakult a Földművesszövetkezet. A szövetkezet megalakulásakor részvény ellenében 50 kg terményt adtak össze a belépő tagok. A terményt a ceglédi borpincéknél borra cserélték, a bort rézgálicra váltották, - s ezt eladták a község lakosainak, - ez a bevétel volt a szövetkezet forgótőkéje. Megalakulása után vegyesboltot, majd italboltot létesített szövetkezet.

1951-ben alakult meg a Községi Tanács, majd annak végrehajtó bizottsága.

A községi V.B. első elnöke Faddi Pál, titkára pedig Peregi Pál lett. A megalakult Községi Tanácsnak a közigazgatási munka mellett meg kellett szervezni és végre kellett hajtani a begyűjtési rendelkezéseket, elő kellett készíteni a mezőgazdasági szocialista átszervezését, orvosi rendelőt és orvosi lakást kellett biztosítani.

1950-ben megalakul a Gépállomás. Megalakulásakor 8 erőgépet kapott. Telephelye a Bódogh -féle földön lett kijelölve, ahonnan a működése kiterjedt a megyére, sőt esetenként a megyehatárokon túl is. A 15 kh területen megkezdődött a központ kialakítása: szerelőműhelyek, gépszínek épületek, s irodaház is készült. A géppark fokozatosan gyarapodott.

A Gépállomás első igazgatója Nagy József, az utolsó pedig Bíró Ferenc, akinek vezetése alatt a gépállomás hétszer volt élüzem.

A gépállomás megszervezésével egy időben a bugaci határrészen megalakult a Vörös Csillag mezőgazdasági termelőszövetkezet, melynek elnöke Faddi Pál volt. A megalakult szövetkezetnek nem voltak meg a nagyüzemi gazdálkodáshoz szükséges feltételei, ezért egy év működés után felsőbb szervek javaslatára feloszlatják és a Bugaci Állami Gazdasághoz csatolják. A Vörös Csillag tsz felszámolása után Pinviczki Gyula szervezésével a Felföldi-féle birtokon Új Élet néven mg. termelőszövetkezet alakult, - ez a tsz is tönkremegy -, 1961-ben fölszámolják.

Az 1956-os forradalom a községet sem hagyja érintetlenül. A híreket és a szervező tevékenységet a teherautókon érkező forradalmárok terjesztették. Kezdték a szétosztott földeket visszakövetelni, a kommunistákat üldözni. Október 27-én a tanácsházán az iratokat elégették. A forradalmi események után az élet viszonylag gyorsan normalizálódott.

Jakabszállás fejlődése 1956-tól 1984 között

A község gazdasági életében a mezőgazdaság a meghatározó. A begyűjtési rendszer eltörlése, a szabad felvásárlás bevezetése és megszervezése növelte a termelési kedvet.

1961-ben a község lakossága 9. 112 673 Ft értékű terményt adott át a felvásároló szerveknek. Ebből átlagban egy háztartásra 11. 379 Ft jut.

A mezőgazdaság szocialista átszervezésére 1961-ben került sor. A helyi igényeket és adottságokat figyelembe véve a nagyüzemi termelés egyszerűbb szövetkezeti formáit alakították ki.

1961-ben a falu területén öt mezőgazdasági termelőszövetkezeti szakcsoport (TSZCS) alakult (Petőfi, Hunyadi, Őszibarack, Haladás, Népfront). A vezetőségek látták a fejlődést gátló körülményeket, és a csoportok egyesítését javasolták. A tagság beleegyezésével először csak két tszcs egyesült, majd 1965. tavaszán mind az öt egy szövetkezetté, a Népfront Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti Csoport néven.

Nagy Béla elnök vezetésével fokozatosan hozzáláttak a nagyüzemi termelés feltételeinek kialakításához Az 1969. februárjában megtartott közgyűlésen a termelőszövetkezeti csoport új alapszabály elfogadásával szakszövetkezetté alakult át, és ettől kezdve Népfront Mezőgazdasági Szakszövetkezet néven működik. Gazdálkodási eredménye szinte töretlenül felfelé ível, ez évben tizedszer nyerte el a Kiváló Szakszövetkezet címet. Tevékenysége fokozatosan bővült.

A szőlőtermelés után a borászati ágazatot is fejlesztették. A Szikrai Állami Gazdasággal együtt megvalósították a teljes bor-vertikumot; mind a közös területen termett, mind a tagoktól felvásárolt szőlőt, palackozott bor és pezsgő formájában értesítik. Gazdaságosan működik a fuvarozó részleg is.

Az állattenyésztés terén főleg a baromfi ágazatot fejlesztették. Tojástermelés után az utóbbi években a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalattal együttműködve broyler-csirke telepet építenek ki. Ebből jelenleg 4 ól üzemel, a teljes beruházás 6 ól elkészülte után évi 730 000 db broyler-csirkét termelnek.

A szakszövetkezet fejlődését, helyzetét tükröző adatok közül néhányat fontosnak tartok megemlíteni. Az 1983. év zárszámadási közgyűlésen elhangzottak alapján a gazdálkodás eredményei: (1000 Ft-ban) Üzemi termelési érték: 207. 426 Bruttó árbevétel: 386. 800

Állományi létszám: 459 fő, Éves munkabér: 23.065, Közös vagyon: 249.553, Nyereség: 39.653

A község életében az utóbbi két évtized jelentős változásokat hozott. A lakosok száma az 1960-as 3.018-ról 1980-ra 2.840 főre csökkent. Figyelemre méltó a születések és halálozások számarányának változása:

Lényegesen megváltozott a kül- és belterületi lakosok számaránya:

1960-ban a lakosságnak nem egészen a 12%-a élt belterületen, 1972-ben ez az arány már 30%, 1982-ben pedig a belterületen lévő lakosok száma már meghaladta a lakott tanyák számát.

A tanyák elnéptelenedése annak ellenére folytatódik, hogy a szociális körülmények lényegesen javultak az utóbbi évtizedben. A 70-es évek elejétől beindult a tanyavillamosítás, melynek következtében a tanyák többsége villannyal rendelkezik; javult a postai ellátás (postaláda rendszer); mozgóbolt járja a tanyákat stb. A fiatalok már nem települnek tanyára, - a tanyák részének fennmaradását az biztosítja, hogy a városlakók vásárolják fel – hobby célokra.

Az elnéptelenedett tanyák sorsát a következő oldalon lévő képsor mutatja.

„Áznak a tanyák. Kétszázéves nádereszről csurog a víz. A szél csak korhadt bütyköt érez a táj tapintásában is. Mire a rossz homokba pottyan, az eső megrozsdásodik. Nem fénylik itt a lét. Fagyottan szállong a szilvás lombokig.” (Hatvani Dániel: Áznak a tanyák)

A község gazdasági életében meghatározó a Népfront mg. Szakszövetkezet. Egyéb munkahelyek száma kevés; a kereskedelem, tanács, egészségügy, oktatás, posta a munkaképes lakosság számarányához viszonyítva kevés embert foglalkoztat. A szakszövetkezettel együttműködve a Csepel Motorkerékpárgyár 1968-ban létesített egy üzemegységet, - ez ma is működik, - kerékpár alkatrészeket készítenek, - egyre csökkenő létszámmal (jelenleg 40 fő dolgozik itt).

Jelentős az ingázók száma: kb 400 fő jár dolgozni, - elsősorban Kecskemét üzemeibe. A város közelsége, a közlekedés ellátottsága, a vállalatok szállítási szervezetei következtében az ingázás nem okoz sok problémát, a lakosság megszokta.

A kereskedelmi ellátás az utóbbi néhány évben fejlődött jelentősen, a lakosság igényeit lényegében kielégíti. 1981-ben korszerű ABC kisáruház épült, iparcikk-bolt, tüzelő és építőanyag telep, cukrászda, csárda, italbolt, és 4 magánkereskedő igyekszik kielégíteni a lakosság igényeit. Régi hiányt pótolva 1982. óta működik benzinkút is. A közműellátás jó szinten van. Villannyal a tanyák nagyobb része is el van látva, a belterület nagyobb részén vezetékből nyerhetik a lakosok az egészséges vizet, - bővítése 200 m3-es glóbusszal és hálózatfejlesztéssel 1984-ben megvalósul, - hiányzik viszont a csatorna-hálózat. (1980-as évek!)

Az egészségügyi ellátás is jelentős fejlődést mutat. A 60-as évek elejétől van állandó körzeti orvos a községben, - előtte Kunszállásról járt át Dr. Gyöngyösi Mátyás rendelésre, majd új rendelő és orvosi lakás építése tette lehetővé a körzeti orvos letelepedését. 1978-ban bővítették a rendelőt, nőgyógyászati és iskolaorvosi vizsgálatoknak adva otthont. A szakszövetkezetben üzemi fogorvos működik, de rendelési ideje korlátozott, nem látja el a község lakosságának kezelését. Jelenleg egy védőnő, egy körzeti ápolónő és egy házi szociális gondozónő támogatja a körzeti orvos munkáját.

A felszabadulás előtt a falu belterületén nem volt iskola, csak a külterületen működtek iskolák.

Az államosítás után a Katolikus Kultúrház, azaz a volt Gazdakör épületéből alakítottak ki iskolát, majd 1954-ben épült új, kéttantermes iskola. Az utóbbi évekig ezek az épületek álltak rendelkezésre, egyre nagyobb zsúfoltsággal, és a kisebb-nagyobb javítások ellenére is – egyre mostohább feltételekkel.

A demográfiai helyzet és a településszerkezet változásai következtében az iskolák helyzete is változik. Miközben a tanulók száma a 60-as évek közepétől fokozatosan csökken, a belterületen egyre több a tanulók száma, a tanyai iskolák pedig elnéptelenednek. Pl. 1960-ban 450 tanuló közül 290 még a tanyai, összevont tanulócsoportba járt, 1983-ban már a 330 tanuló közül csak 22 jár a tanyai iskolába, - amelyek közül már csak kettő működik.

Egyre kevésbé jellemzőek Hatvani Dániel sorai: „Táskás, új nemzedék reggel hét kilométert bandukol s olvassa kialvatlan szemmel: az égbe űrhajó hatol.” (Áznak a tanyák)

Ha lassan is, de fejlődtek a község központjában is az oktatás feltételei. 1963-tól óvoda is működik a községben (1969. óta két csoporttal), s 1982-ben nagy társadalmi összefogással új, korszerű 8 tantermes iskola épült, amit 1993-ban még 4 tanteremmel és egy tornateremmel bővítettek.

Jakabszállás, mint önálló község 60 éves. Ez a kor egy település életében is jelentős. Különösen nagynak tűnik, ha a kezdeti és a jelenlegi állapotokat hasonlítjuk össze. A fejlődés nem volt egyenletes; megtorpanások, visszaesések is voltak, - de végeredményben igen figyelemre méltó. Különösen az utóbbi két évtized hozott sok pozitív változást. A fejlődést, az előrehaladást mindig befolyásolták és befolyásolják külső, - a falutól független – körülmények, de a meghatározó az itt élő lakosság céltudatos tenni akarása, szívós munkája. A futóhomokot elsősorban nem szőlővel és gyümölcsössel lehet megkötni, hanem kitartással, szorgalommal. A lakosság a természeti akadályait legyőzte, képes volt a megélhetést a mostoha körülmények közt is biztosítani. A természet erőivel folyatott harcban megedződött, megerősödött. Ma már a saját érdekek képviselete mellett akar és tud a közösségért, a faluért, a társadalomért is tenni, - erre bizonyíték a település fejlődése.

Ezt ismerte el a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1983-ban, amikor a községnek a településfejlesztési munkáért nemzeti zászlót adományozott.

Forrás: Mészáros Melinda: Jakabszállás történeti és gazdasági fejlődése c. szakdolgozatából -1984